Fotó albumaink
Címkék
Bolyki Balázs „Első lépés” koncert a Millenárison
Az „Első lépés” című nagykoncert repertoárja igen széles: saját dalok, jazz standardok, soul-slágerek és klasszikus gospelek. A december végi első önálló fellépésén Balázs bebizonyítja, hogy nem az első lépéseket tapossa a színpadon!
NAGYBETŰS zenélés ízig - vérig!
December 28, 20.00, Millenáris Teátrum
BOLYKI BALÁZS
1974-ben született Budapesten, szülei 5. fiúgyermekeként.
Először 5 évig zongorázni tanult, majd 11 évesen klarinétozni kezdett. 12 évesen megnyerte a budapesti fafúvós versenyt, majd még ugyanebben az évben első helyezést ért el az országos versenyen.
Nem sokkal ezután felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Komolyzenei tanulmányai mellett szaxofonozni kezdett gospel, jazz és pop produkciókban. 20 évesen a Miss Saigon című Broadway-musical előadásán már 15000 ember előtt játszotta a Szóló szaxofon című dalt.
A 90-es évek végén a német Viva zenecsatorna részére készített vokál hangszereléseket.
Dalszerzőként, szövegíróként és hangszerelőként számos hazai és külföldi lemezen közreműködött, és több esetben kapott munkája elismeréseként arany és platina lemezt.
Lassan 10. éve tart ének kurzusokat Színpadi jelenlét címmel gospel zenészeknek.
Mindeközben 3 testvérével családi a cappella együttest alapítottak Bolyki Brothers néven, 1985-ben.
Olyan világsztárokkal dolgoztak együtt, mint a világhírű gitárművész Al Di Meola, vagy a Holmes Brothers, akik több alkalommal voltak az év blues együttese az USA-ban.
Repertoárjukban tradicionális spirituálékat, és egyedi hangszerelésű saját dalokat, a "modern gospelt" részesítik előnyben.
Énekesként dolgozott a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő alakjaival lemezen, koncerteken, és show műsorokban egyaránt. (A teljesség igénye nélkül: Horgas Eszter, Illényi Katica, Malek Andrea, Tóth Vera, Szentpéteri Csilla, Zsédenyi Adrienn, Abebe Dániel, Bársony Bálint, Dés László, Hajós András, Horváth Charlie, Ferenczi György, Caramel, Gáspár Laci, és még számos kiváló muzsikus.)
2009-ben Kirk Franklin 7 Grammy díjas gospel előadóművész előzenekaraként már bemutatta tudását és tehetségét Budapesten!
A december végi első önálló nagykoncerten Balázs bebizonyítja, hogy nem az első lépéseket tapossa a színpadon!
Jegyek kaphatók a Ticket Express, és Eventim hálózatában.


Reménység Fesztivál
Balaton-NET
Ez az a nap! 2012
































Friss hozzászólások
32 hét 1 nap
32 hét 4 nap
32 hét 4 nap
35 hét 5 nap
40 hét 2 nap
40 hét 3 nap
1 év 25 hét
1 év 25 hét
1 év 27 hét
1 év 27 hét