Fotó albumaink
Címkék
Bolyki Brothers - Power
Karácsonyi lemezbemutató koncert
2009. december 20. vasárnap 20 óra
Az ebben az évben Prima-díjjal kitüntetett a cappella együttes idén is várja karácsonyi koncertre hűséges régi és leendő új rajongóit. A műsoron – a nagy BB-klasszikus számok mellett – a 2009-ben elkészített, és karácsonyra a boltokba kerülő Power című album dalai hallhatóak.
Többek között olyan különlegességek is, mint a Paganini-féle Moto Perpetuo – a hegedűvirtuóz ifj. Lendvai Csócsi Józseffel, vagy a 23. zsoltár Bársony Bálinttal, illetve vadonatúj karácsonyi dalok!
A Bolyki Brothers humoros és tartalmas muzsikáját egy nemzetközi zsűri első díjjal jutalmazta, azon megtisztelő elismerés mellett, miszerint az együttes saját kategóriát jelent az a cappella világában. Műsorukat Európa, USA és Kína nagy színpadairól élvezi, és érti a közönség.
A Bolyki Brothers Magyarország legnevesebb a cappella produkciója. Több mint húsz éve dolgoznak együtt, mind a komolyzene és a pop, mind pedig a jazzvilág számon tartja, illetőleg értékeli munkájukat.
Egyedülálló hangzásviláguk, magával ragadó humoruk és legendás színpadi jelenlétük az ország legkiemelkedőbb zenei formációi közé emelte őket. Univerzális zenei nyelvezetükre jellemző, hogy amellett, hogy szívesen látott vendégeik televíziós show-műsoroknak, jazzfesztiváloknak és stadionokban rendezett könnyűzenei koncerteknek, hatalmas sikerrel lépnek föl egyházzenei rendezvényeken éppúgy, mint a Bartók Rádió élő műsoraiban, vagy olyan rangos zenei eseményeken, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Miskolci Operafesztivál.
A Bolyki Brothers nemzetközi szinten is igen ismert. Rendszeresen szerepelnek Európa legkiemelkedőbb jazz-, a cappella- és gospelrendezvényein. Az igazi áttörést a 2005-ös grazi Vokal Total Nemzetközi A Cappella Verseny hozta meg számukra, ahol a Bolyki Brothers jazz kategóriában első helyet, gospel kategóriában második helyet szerzett, és elnyerte a szervezők aranydiplomáját, valamint a közönségdíjakat is. Ezzel a Bolyki Brothers a verseny történetének legeredményesebb együttese lett.
Fölléptek Európa legfontosabb jazz- és a cappella fesztiváljain, énekeltek a több száz éves párizsi Saint-Sulpice katedrális patinás falai közt, és két alkalommal részt vettek a ProChrist-en, Európa legnagyobb evangelizációs rendezvényén (München 2005, Chemnitz 2009). A chemnitzi sportarénában tízezres hallgatóság előtt énekeltek, műsorukat pedig műholdas közvetítés útján százezres tömeg nézte élőben Európa-szerte.
Három lemezük jelent meg (The Fruit of the Spirit – 2002, Hová mész te kisnyulacska? – 2003, Power – 2009), és további két albumot készítettek külföldi kiadók számára. Amerika legnagyobb gospelkiadójának (Daywind Records) felkérésére vettek részt a legendás Ira Stanphill emlékalbumának elkészítésében.
Az együtteshez 2008-ban csatlakozott Havas Lajos, aki szakmai tudásával és emberi karakterével egyaránt kiválóan helyt áll a Bolyki Brothers világszínvonalú munkájában.
A koncert időpontja: 2009. december 20. vasárnap 20 óra
helyszín: Millenáris Teátrum
További információk: www.millenaris.hu, www.bolyki.hu

Újra KREDIT!
Reménység Fesztivál































Friss hozzászólások
17 hét 3 nap
18 hét 2 óra
18 hét 15 óra
21 hét 1 nap
25 hét 5 nap
25 hét 6 nap
1 év 10 hét
1 év 10 hét
1 év 13 hét
1 év 13 hét