2007-es programok

Programok 2007

Videók a 2007-es Soul & Gospel Fesztiválról - 1. nap

Fr. Stan Fortuna:

Yfriday:

Isten dicsőítése töltötte be a Westend tetőteraszát

2007. szeptember 19-22. között került sor a Soul & Gospel Fesztiválra a Westend City Center tetőkertjében. A négy estén át tartó koncertsorozatra 25 ezer érdeklődő látogatott ki, s élvezte a jobbnál jobb koncerteket, melyek a legkülönbözőbbb stílusokban szólaltak meg a gospeltől a dicsőítésen át a keresztény rockig.

FortunaA fesztivál szerdán vette kezdetét két hazai együttes, a Morgenfunk és a Lighthouse fellépésével. Az igényes jazz-funk, illetve világzenét játszó csapatok kellő bemelegítést nyújtottak az est két nemzetközi sztárjának, Stan Fortunának és a Yfridaynak. A New York-i Bronxból származó Stan Fortuna talán az egész hét egyik legkülönlegesebb fellépője volt, hiszen rappelő szerzetest ritkán lát az ember, főleg olyan színvonalon, amelyet Stan atya képviselt. Őt a brit Yfriday követte, akik a szigetország egyik legismertebb keresztény zenekara. A Westend közönsége hamar megbizonyosodhatott róla, hogy nem véletlen a népszerűségük, hiszen energikus zenéjük és fülbemászó dallamaik a magyar hallgatókat is gyorsan magával ragadta.

Második napA második napot Pintér Béla és zenekara nyitotta, s a tetőkerten már ekkor szépszámú közönség gyűlt össze, hogy részt vegyen Isten dicsőítésében Béláék vezetésével. Ezután a világhírű Bolyki Brothers világszínvonalú műsora következett, a négy testvér igazi a'capella varázst teremtett, nem csoda, hogy az egybegyűltek nehezen engedték el a Bolyki testvéreket. A csütörtöki nap fő fellépője a holland Miracle City Singers volt: a hat énekes nagyszerű betekintést adott arról, hogy milyen is egy vérbeli soul & gospel koncert.

Nyertesek

Az ajándékokat a következő hírlevélre feliratkozók nyerték:

  • Piros Krisztina - Budapest
  • Molnár Viktória - Sopron
  • Sebestény István - Budapest
  • Gerseiné Molnár Katalin - Budapest
  • Fodor Hanna - Kaposvár

Támogatók

Gravír expresszKérügma KiadóVájtfül LightJazzywww.dics-suli.huChristeens.humymusic.hukrosskult.huFamily magazinJeligeDuna-PartWestendHarmat kiadóPort.huZene.huest.huFunzineBudapest GospelAzurmanagementÜzenetek - Bibliai válaszok a hétköznapokra! - Nemzetközi szolgálatok bemutatása

Ez az a nap! rádió

Jelenleg 223 előadó 387 dala hallgatható

A lejátszáshoz szükséges a flash player