Fotó albumaink
Címkék
Ez az a nap
Ez az a nap! ─ Aréna hangulatban
A Budapest Sportaréna végre betöltötte hivatását: Október másodika, vasárnap estéjén teltházzal köszöntötték a Budapest Sportarénában… na, nem Lady Gagát vagy Britney Spears-t… hanem Jézus Krisztust, az emberiség Megváltóját! A friss, lelkes, örömteli hangulatban csak úgy repült az idő: az öt órás program percek alatt repült el, az emberek mosolyogva és élénken beszélgetve hagyták el az Arénát. Igazán kaptak valamit, vagy inkább VALAKIT!
Pedig a szervezés, a professzionális színpad, a fény- és hangrendszer, és az egész este lebonyolítása igazán megfeszített és pontos munkát igényelt. Négy zenekar, imádkozók és prédikátorok, több mint ötven ember állt színpadra ─ a háttérben dolgozók száma ennek tízszerese volt. Hála mindenkinek, és főleg Istennek, hogy ezt a csodát együtt élhettük meg!
A Misszió Expo célja, hozzájárulni Isten Országának épüléséhez, a különféle missziós területeken folyó munkák bemutatása, a szükségek, feladatok feltárása, a missziós lehetőségek megismertetése, a csatlakozási, támogatási lehetőségek felajánlása által.
Buzdítani, bátorítani, példát mutatni a hitben, reményben és a szeretetben való növekedésre és a cselekvésre.
Az Expo az Aréna egyik különtermében lesz látható, ahol lehetőség nyílik keresztény témájú könyvek, pólók, CD-k, stb. termékek megvásárlására is.
Az Expo 15.30-tól, a kapunyitástól kezdve látogatható.
Színpad közeli ülőjegyek korlátozott számban még kaphatók.
Jegyek Forródrót: +36 20 454 9134 (9-20 óra között)
Ez az a nap! 2011 október 2.
Papp László Budapest Sportaréna
Jegyek csoportkedvezménnyel kaphatók a készlet erejéig, már 2240 Ft-tól!
Hogyan vásárolhatsz Ez az a nap! belépőjegyet?
Terjesztőinknél:
- Gravír Expressz Westend üzletében
- Budapest Sportaréna jegypénztár
(Szombat: ZÁRVA, vasárnap:14.30-tól 21-ig.) - Ticket Express országos hálózatában
- Ha kérdésed hívd a forródrótot
Az Ez az a nap! 2011 rendezvény ideje alatt játszóházba várjuk a 6-12 éves gyerekeket az Aréna egyik különtermébe, ahol együtt énekelhetnek Pintér Bélával és Csemetéivel, és vidám programmal várja őket a Sisa Sóóó!
A program a Napraforgók Játszóház közreműködésével valósul meg, melyet tapasztalt, fõleg pedagógusokból álló keresztény csapat működtet. A klasszikus játszóházi programok (lufihajtogatás, arcfestés, tánctanítás, kézműves foglalkozások) mellett evangéliumi bábműsorral is készülnek!
2011 október 2. 17-22
(Kapunyitás: 15.30)
Papp László Budapest Sportaréna
Örömmel hirdetjük, hogy idén október 2-án a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont - a több mint egy évtizede tartó felekezetközi dicsőítő összejövetelnek - az Ez az a nap!-nak!
Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy a világ ma talán legnépszerűbb újgenerációs dicsőítő zenekara a Jesus Culture (USA) és Banning Liebscher elfogadta meghívásunkat az eseményre.
Az Aréna előtti téren a gyülekezés ideje alatt a Baptista fúvósok térzenével fogadják az Ez az a napra érkezőket.
A mintegy 5 órás program magyar csapatokkal indul: Pintér Béla és zenekara, Csiszér László, Prazsák László, valamint a kárpátaljai Amaro Del lép színpadra.
Az est kiemelt vendége Böjte Csaba testvér is, aki Istenben bízva több mint kétezer szegény sorsú erdélyi gyermekről gondoskodik. Az ő számára szeretnénk rendezvényünkkel támogatást nyújtani és adományt eljuttatni.
Természetesen nem maradhat el a közös imádság nemzetünkért és az igehirdetés sem, melyek fontos elemei minden Ez az a nap! rendezvénynek.
Szenczy Sándor barátunk, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője is buzdít bennünket az este folyamán, valamint 16.45-kor az Aréna nagyszínpadán a világhírű animációs filmrendező Cakó Ferenc élő homok rajz előadását láthatjuk óriás LED falakon.
2010. június 19-én fél 4-kor felhangzott a Baptista Fúvósok összegyűjtő kürtszava a Margitszigeti Atlétikai Centrum zöld gyepszőnyegén, hogy aztán László Viktor és Kunszabó Zoltán üdvözlő szavai után máris Pintér Béla álljon a színpadra, rögtön maga mellé invitálva az aprónépet. Innentől kezdve legalább száz fős gyemekkórussal énekelt együtt - a gyerekek és a büszke szülők legnagyobb örömére. A koncert végén a családok közül sokan a gyermekszínpad felé vették útjukat, ahol az örökifjú Levente Péterrel, a Sisa Show és a Palánta Gyermekmisszió produkciójával találkozhattak. De egész nap nagy sikerrel működött az élő csocsó, az ugrálóvár és az ügyességi mászópálya is. A rendezvény egész időtartama alatt Meghallgatlak-sátor várta a a beszélgetni vágyókat, lelki segítségre szorulókat. A Magyar Evangéliumi Aliansz támogatásával szervezett Misszió Expo standjain pedig bepillantást nyerhetünk a hazánkban működő keresztény missziós szervezetek munkájába.
Azt valahogy mindig érezni lehet, ha Isten ránk mosolyog. Így volt ez július 19-én egész nap, jubileumi Ez az a nap rendezvényünkön is. Mert hát előző éjszaka vihar volt, szakadt az eső… Másnap szélvihar tombolt az ország nagy részén. De azon a napon, azon a szombaton kisütött a nap Budapest felett, élvezhettük a forróság nélküli jó időt. A szervezők másik nagy öröme az volt, hogy már két órától kezdve csak jöttek, jöttek a testvérek. Úgy is mondhatnánk: jöttek, ahogy a régi szép időkben mindig. Jöttek minden egyházból és közösségből imádkozni, találkozni, örvendezni és közbenjárni szeretett hazánkért és nemzetünkért. Már a gyülekezés alatt érezhető volt, milyen hatalmas vágy él a magyar keresztényekben az egység megélésére és kinyilvánítására. Ez adta találkozónk erejét most is, csakúgy, mint az elmúlt évtizedben.
A beszámoló további része itt >
Jegyek a helyszínen is kaphatók!
A 14 éven aluliaknak a belépés ingyenes!
2010. június 19-én 15.30-tól 22.00-ig Budapesten a Margitszigeti Atlétikai Centrum ad otthont a nagy eseménynek.
A tíz évvel ezelőtt indult rendezvénysorozat a felvonulásoktól a stadionokban tartott dicsőítéseken keresztül új lendületet és színt hozott a magyar egyházi életbe.
A felekezetközi események ez elmúlt évtizedben több mint 100.000 főt mozgattak meg az egész Kárpát-medencét érintve.
Az idei ünnepélyes dicsőítő és családi nappal, a jubileumhoz méltó programmal szeretnénk szolgálni felétek.
Az Atlétikai Centrum területén fedett helységekkel várjuk a rendezvény résztvevőit.
A gyermekprogramok tágas gyermeksátorban lesznek megtartva!
Szombaton az időjárás előrejelzések jó időt jeleznek.
Mindkét oldalon a rakpart nyitva van, itt érdemes parkolni. Az Atlétikai Centrum gyalogosan mindkét híd felöl megközelíthető!
Jegyek itt >> | Plakát, szórólap itt >> | Szeminárium itt >> | Pesti Est különszám >>
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »

Újra KREDIT!
Reménység Fesztivál


































Friss hozzászólások
17 hét 3 nap
18 hét 2 perc
18 hét 13 óra
21 hét 1 nap
25 hét 5 nap
25 hét 6 nap
1 év 10 hét
1 év 10 hét
1 év 13 hét
1 év 13 hét