Ez az a nap! 2003 - Könnyűzenei sátor

konnyuzene.jpgA stadionkert legtávolabbi sarkában állt a könnyűzenei sátor. Emiatt a látogatók hozzánk jutottak el legutoljára, hacsak nem hallgattak a fülükre (a szívükre), vagy éppen a hátsó kapun jöttek be.

Három nap alatt tizenkilenc zenekar lépett fel, és szombat éjjel még egy színdarabot is bemutattunk. Az első nap a rap zene jegyében telt. Ismerős és ismeretlen zenekarok „nyomták” a színpadról. Érdekes volt látni, hogy ők maguk mennyire jól ismerik egymást, sokszor két külön csapatból alakult egy harmadik, később meg egy negyedik.

A második nap a rock zene napja volt. Látogatottságunk az előzőekhez képest nagyobb volt, bár ez nem feltétlenül és kizárólag a rock érdeme, hanem valószínűleg a szombati, munkaszüneti napé is. Egyik-másik zenekar fellépése alatt bizony meglehetősen zsúfolt volt a sátrunk, néha úgy tűnt, lelkes rajongótábor kísérte el a zenekarokat. Későbbi beszélgetésünkből derült ki, hogy a zenészek alig ismertek 5-6 embert a tömegből. Hát, úgy látszik, ami jó, az vonzza az embereket.

Vasárnap a lágy, „soft” zenék kaptak teret. Ugyan úgy, mint az előző napokon, a sátor hol megtelt, hol meg kiürült egy-egy koncert előtt, illetve után. Sajnos érezhető volt, mikor játszik pl. Noel Richards, vagy más, ismert zenekar a körcsarnokban. Persze ez visszafelé is működött, volt, amikor a mi sátrunk volt „szakadásig” tele. Végül is egészséges dolog ez, hadd válogasson, válasszon mindenki kedve szerint, ez egyáltalán nem a stílusokat, nem a zenészek felkészültségét minősíti, és nem is a különböző rendezvények fontosságát jelzi.

Összességében úgy gondolom, hogy sok jó előadó lépett fel a könnyűzenei színpadon a három nap alatt. Bíztató és ígéretes volt látni mindannyiukat, és jó volt drukkolni nekik. Minden zökkenő nélkül sikerült lebonyolítani a kicsit feszített programot, ami a jó szervezésnek, a zenekarok maximális rugalmasságának, megértésének, illetve a hangtechnikusok néha emberfeletti, odaadó munkájának volt köszönhető. Azt hiszem, mindannyian kellemes élményekkel távoztunk, és bizakodunk, hogy „jövőre, veled, ugyan itt”!

Szőczy János (James)

  • facebook_icon.jpg
  • iwiw_icon.jpg
  • twitter-icon.jpg
  • myspace-icon.jpg
  • youtube_icon.jpg
  • picasa-icon.jpg
  • rss-icon.jpg

Kövess minket a facebookon

facebook-170.jpg

Partnereink

Gravír expresszKérügma KiadóVájtfül LightJazzywww.dics-suli.huChristeens.humymusic.hukrosskult.huFamily magazinJeligeDuna-PartWestendHarmat kiadóPort.huZene.huest.huFunzineAzurmanagementÜzenetek - Bibliai válaszok a hétköznapokra! - Nemzetközi szolgálatok bemutatásamindennapi.hu a közéleti portálGood News könyvesboltLóerő magazinVésnök Kft.Európa rádióPartylight Kft.Magyar Katolikus RádióÚj EmberMagyar Evangéliumi Szövetség

Online CD shop

A Kérügma CD-i megvásárolhatók a kiadó új webáruházában:

Kérügma

Ez az a nap! rádió

Jelenleg 223 előadó 387 dala hallgatható

A lejátszáshoz szükséges a flash player