Ez az a nap! 2003 - Művészetek Sátra

muveszetek.jpgA Mindenható kegyelméből élhettük meg június utolsó hétvégéjén a Népstadion Kertben felállított sátorban megrendezett események, előadások minden pillanatát.

A sátor egyik részében megrendezett képzőművészeti kiállítás tizenhárom keresztény alkotó munkáiból készült. Szobrok, festmények, grafikák, fotók, textilmunkák tettek bizonyságot Isten csodálatos ajándékairól, melyeket az embereknek adott, hogy azzal az Ő dicsőségére szolgáljanak.

Így tanúskodott az a több ezer látogató is, akik közül nagyon sokan a sátor emlékkönyvébe is bejegyezték bizonyságukat, hogy milyen nagy áldást merítettek úgy a látottakból, mint ahogyan a hallottakból, hiszen a kiállítással párhuzamosan a három nap alatt tizenkét fellépésre került sor. Közöttük voltak énekes és kamarazenei hangversenyek, irodalmi, színházi és művészeti alkotóközösségek előadásai, melyek során több, mint ötven keresztény előadóművész lépett fel, csodálatos egységet és örömöt tapasztalva az Úr jelenlétében.

Voltak olyan látogatók, akik fél napokat eltöltöttek, vagy vissza-visszatértek a sátor nyugodt, lelket melengető, szívet Isten dicsőségébe emelő légkörébe.

A Művészeti Sátor egyik csendes szigete volt a nagyszabású rendezvénysorozatnak, melyért végtelenül hálásak vagyunk Istennek, a lehetőségért pedig a szervezőknek.

Hisszük, hogy minden hang, szó, üzenet egyedül Isten dicsőségét szolgálta.

Dominkó István
Művészeti Sátor szervező

  • facebook_icon.jpg
  • iwiw_icon.jpg
  • twitter-icon.jpg
  • myspace-icon.jpg
  • youtube_icon.jpg
  • picasa-icon.jpg
  • rss-icon.jpg

Kövess minket a facebookon

facebook-170.jpg

Partnereink

Gravír expresszKérügma KiadóVájtfül LightJazzywww.dics-suli.huChristeens.humymusic.hukrosskult.huFamily magazinJeligeDuna-PartWestendHarmat kiadóPort.huZene.huest.huFunzineAzurmanagementÜzenetek - Bibliai válaszok a hétköznapokra! - Nemzetközi szolgálatok bemutatásamindennapi.hu a közéleti portálGood News könyvesboltLóerő magazinVésnök Kft.Európa rádióPartylight Kft.Magyar Katolikus RádióÚj EmberMagyar Evangéliumi Szövetség

Online CD shop

A Kérügma CD-i megvásárolhatók a kiadó új webáruházában:

Kérügma

Ez az a nap! rádió

Jelenleg 223 előadó 387 dala hallgatható

A lejátszáshoz szükséges a flash player