Fotó albumaink
Címkék
Ez az a nap! 2003 - Sportprogramok
Mondhatom, Isten csodálatos munkáját tapasztalhattuk meg az idén megszervezett Ez az a nap! & Misszió Expo közös programján. Már a felkészülés idején láthattuk, hogy ez a rendezvény egyedülálló lesz. Nem minden ment egyszerűen, de Isten megmutatta nekünk hatalmát és erejét, gondoskodását és szeretetét. Ígéretét megtartotta: "Veletek vagyok mindenkor…" Olyan jó volt ezt személyesen is megtapasztalni!
Isten gondviselését érezhettem, amikor 30 lelkes önkéntes érkezett a 3 napon keresztül tartó sportrendezvényre. Már a sportprogramok helyszínét is Isten rendelte ki.
A nagy forróság déli óráiban sikerült a fedett jégpályát kibérelni. Testvérek segítségével ingyenes korcsolyakölcsönzéssel is szolgálhattunk. A jó hűvös koripályán dicsőítő zenére több mint 400-an frissülhettek fel és csúszkálhattak a jégen. Ide már hitetlen barátok is eljöttek, akik mosolygós keresztényekkel találkozhattak, korizhattak s láthatták amint a különböző gyülekezetekből, felekezetekből jött fiatalok egymást segítették fel a hideg jégről.
14 kosárlabda játékos érkezett Amerikából, akik 2 napon keresztül oktattak és mérkőzéseket vezettek le. Egyik streetball mérkőzés követte a másikat.
Nagy szám volt még a focikupa, ahol 22 csapat mérhette össze erejét, szombaton és vasárnap. Gyülekezetek csapatai, hívők, hitetlenek egyaránt felléptek a pályára. A lelátóról a csapatok szurkolói buzdították a fiatalokat. Míg a másik csapat játszott, jó kis beszélgetések alakultak ki. Eredményhirdetés előtt Rósa Henrik (válogatott labdarúgó) és Telek András (többszörös válogatott labdarúgó játékosaink) bizonyságtételét hallhatták a játékosok majd új barátokkal, díjjakkal és egy János evangéliummal kezükben, látogatták a további rendezvényeket.
A nagy füves pályán röplabda játékosaink hívogatták más és más gyülekezetekből- egyházakból érkező fiatalokat. Olyan jó volt ezt az egységet megtapasztalni. A gyerekeknek kimondottan tetszet a Praise Aerobic melyet Emhő Réka, Aerobic edző tartott a Sportsátorban.
Sokszor ebben a felgyorsult világban nehéz eljutni még a teniszpályára is. Most lehetőség volt kis ifi csapatoknak, családoknak és pároknak egy kicsit együtt játszani.
A Mufa Pufa ügyességi vetélkedőnknek is nagy sikere volt melyet Feri és Dani-bohócunk vezettek le. Nemcsak a gyermekeknek, hanem a szülőknek is fülig ért a szájuk a nevetéstől. Játékosaink megtanulták, hogy szükségük van egymásra a játékban és a "nagyvilágban" is, csak így lehet eredményeket elérni.
Mozgáskorlátozott, tolókocsival érkező látogatónkat is sikerült bevonni a ping-pong játékba. Még éjfélkor, lámpafénynél is a színes pingponglabdák pattogtak az asztalokon. Volt olyan, amikor 15-en állták körül az asztalt forgóhoz. Jó kis csapatjáték volt!
Néhányan a tollaslabdát is kipróbálták. Istennek adok hálát, hogy ezekhez a sportokhoz a felszereléseket és eszközöket is kirendelte.
Focistáinkon kívül Durkó Eliana (többszörös futóbajnok) és még sok más ismert versenyző (Emhő Réka, Tóth Harsányi Borbála stb.) osztotta meg Jézusban vetett hitét az óránként történő sorsolás előtt. Ezekre értékes nyereményekkel hívogattuk vissza a sportsátorba az embereket. Fodíjunk egy 1 hetes nyaralás volt az Élet Szava táborban, Tóalmáson, ahova nyertesünk nagy örömmel már másnap leutazott.
Jó volt látni az "Ez az a nap! & Misszió Expo" lelkes látogatóit. Az egységet és a szeretetet megtapasztalni. Hitetlenek felé az evangéliumot bajnokainkon keresztül eljuttatni. Keresztény társainkat bátorítani arra, hogy sporton keresztül el tudjuk érni a környezetünkben élő fiatalokat az evangéliummal. Sokan jelezték, hogy szeretnének többet megtudni a sportmisszióról. Ez még csak a kezdet! Szeretnénk gyakorlott sportmisszió vezetőket meghívni, akik teljes idejükben sporttal evangelizálnak hazájukban és más országokban, hogy jöjjenek és osszák meg tapasztalataikat velünk, magyarokkal.
Ha ma egy fiatalt elhívunk egy gyülekezeti alkalomra, nem jön el. De ha meghívjuk egy focikupára, akkor még egy keresztény rendezvényre is szívesen eljön és ott lesz órákon keresztül velünk. Ez történt az idén lebonyolított Ez az a nap! & Misszió Expo rendezvényünkön is. Nekünk kell hozzájuk vinni az evangéliumot!
"Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet…"
Itt szeretném megköszönni mindazt a segítséget, amivel hozzájárultatok ahhoz, hogy a Sportmisszió elkezdődjön itt Magyarországon. Kérlek továbbra is imádkozzatok értünk!
Kiss Krisztina
Sport koordinátor


Reménység Fesztivál
Balaton-NET
Ez az a nap! 2012
































Friss hozzászólások
32 hét 1 nap
32 hét 4 nap
32 hét 4 nap
35 hét 5 nap
40 hét 2 nap
40 hét 3 nap
1 év 25 hét
1 év 25 hét
1 év 27 hét
1 év 27 hét