Fotó albumaink
Programajánló
Címkék
Ez az a nap! rádió
Ismerd meg az Ez az a nap! 2012 vendégeit
A Watford városában napvilágot látott Matt Redman-t méltán nevezhetjük nem csak Nagy-Britannia egyik legtermékenyebb zenészének, hanem a világ egyik legsikeresebb előadóművészének is. Ezt megfelelőképpen alátámasztja 1993-ban indult zenei pályája, melynek során dicsőítő dalok tucatjait írta meg, amiket világszerte előszeretettel énekelnek az emberek.
A dicsőítésvezetőként, dalszöveg- és könyvíróként megismert Matt-nek nem volt könnyű gyerekkora, hiszen édesapja öngyilkos lett, mikor ő még csak hét éves volt. Csak három évvel később kezdte el igazán megérteni a körülötte zajló dolgokat, de tudta, hogy Isten jó és igaz. Mindig erre a hitre alapozott, így már fiatalon – tizenöt évesen zenei szolgálatot vállalt a chorleywoodi gyülekezetben, később pedig a Hillsong Londonban is játszott.
Tim Hughes – születési nevén Timothy Llewellyn Hughes - egy fiatal zenész Nagy-Britanniából, aki boldog családapaként, sikeres dalszövegíróként és nem mellesleg aktív szolgálóként éli meg sűrű, de annál áldásosabb napjait. Tim hívő családban nőtt fel; édesapja anglikán lelkész, így nem csoda, hogy ő is ebben az egyházban kezdte meg szolgálatát, miután tinédzserként megtért.
Zenei pályafutása 1997-ben indult, amikor a Soul Survivor nevű fesztiválon lépett fel, mint dicsőítésvezető. Tim később Matt Redman helyét vette át a Soul Survivor Watford Gyülekezetben, mint dicsőítő-pásztor. Az ő kiadásukban jelent meg az énekes első, Martyn Layzell-lel közös albuma, a ’Reward’. A tizenegy dalt tartalmazó nagylemez megformálásában Matt Redman volt segítségükre, aki életerősnek nevezte az egész alkotást, mely elmondása szerint friss, bizalmas imádás szövegeit tárja a hallgatók elé.
A Lindz West által alapított hip-hop/rap zene és tánccsapat 2005-ben mutatkozott be, és azóta uralja nemcsak az európai, hanem a többi földrész színpadát is. Az együttes pörgős zenéje mellett különleges színpadi showjával próbálja hiteles mondanivalójára felhívni a figyelmet.
A frontember saját együttese megalapítása előtt más zenei projekteket is megtámogatott tehetségével; többek között a 2010-ben feloszlott, szintén angol székhelyű thebandwithnoname-et is. Nekik 6 hónapig volt egyfajta csapatvezetőjük, de mikor lehetősége lett volna a folytatásra, akkor nemet mondott. Egy interjúban azt nyilatkozta az énekes-rapper, hogy Isten azt helyezte a szívére: "Te misszionárius vagy Dél- Manchester-ben, ne hagyd el a várost!"
Noel Richards személyében egy több mint harminc éve aktív dalszövegíró-dicsőítésvezetőt köszönthetünk, aki szolgálata során bejárta már az egész világot, hogy Istenről tegyen bizonyságot.
A walesi születésű Noel keresztény családban nevelkedett, így már kiskorában megismerkedett a hittel; nyolc évesen tért meg. Tinédzserként nagy hatással volt rá John Glass - gyülekezetének ifjúsági lelkipásztora -, aki többek között éneklésre és zenélésre buzdította a fiatal srácot. Noel 1971-ben lépett először színpadra Bristol-ban egy keresztény rendezvényen, ahol Graham Kendrick is vendég volt. Őt látva, az akkor tizenhat éves srác eldöntötte: ez az amit keresett, ő is erre a szolgálatra vágyik. Elkezdett saját gyülekezetében dicsőíteni, majd a csapattal más közösségekben is szolgáltak.
Philip Yancey egy aktív kalandor, aki keresztény témájú könyvei által vált híressé világszerte. Az amerikai férfi közel harminc szerzeményéből eddig több mint 14 millió példányt adtak el és 35 nyelvre fordították le őket.
Az atlantai születésű Philip már kiskorában találkozott az evangéliummal és a hittel, de édesapja halála után csalódott a kereszténységben. Több negatív hatás is érte fiatal korában; úgy gondolta, hogy a vallás szabályok készlete, egyfajta erkölcsi kódex, amely miközben engedelmességre kötelez itt a Földön, egy nem érzékelhető, láthatatlan világról szól. Teljesen elferdítették az Istenképét, mindenben csak a fajgyűlöletet és a törvényeskedést látta, mintha Isten egy rosszalló, mogorva végrehajtó lenne; a Mennyország pedig egy apró hely, ahol nagyon kevesen férnek el. Miközben egyre érettebbé vált, olyan könyvek kerültek a kezébe, amik felnyitották a szemét, nevelni kezdték, egy általa addig ismeretlen út felé vonzották.
A fiatal magyar dalszerző-előadó máris a hazai keresztény könnyűzene klasszikusának számít, tucatnyi nagy sikerű lemezzel a háta mögött. Az Ez az a napok állandó vendégeként is nagyon sokan ismerhetitek.
Dalainak finom líraisága, előadásának érzékenysége különleges élményben részesíti hallgatóit.
Énekeiből az a remény sugárzik, hogy lehetséges Magyarország lelki-szellemi megújulása. Higgyünk neki!
Első önálló albuma 1995-ben jelent meg, Eljön az a nap címmel.
Ezt követte '96-ban az első csemete kazetta, amely a Miénk a Menny! címet kapta.
A Csemetés irány folytatásaként 1999-ben következett a Fel is út, le is út, majd a következő évben a Gyerexáj című korong.
Jókedv, öröm, sokszínűség. Talán így lehetne jellemezni Magyarország legnagyobb kórusát, a Golgota Gospel Kórust, amely idén ünnepli tizedik születésnapját. A 2002 novemberében alakult kórus mára már több mint 200 tagot számlál. A kórust hivatásos zenészekből álló zenekar kíséri, akik energikus és egyben szilárd alapot biztosítanak a fellépésekkor.
Az elmúlt egy évtized alatt számos városban koncerteztek már mind Magyarországon, mind pedig a környező országokban, de felléptek már Olaszországban is. Húsvétkor és karácsonykor rendszeresen van koncertjük. Énekeltek már többek között Esztergomban, Székesfehérváron, Baján, Jászberényben, Békéscsabán, Miskolcon is, de Erdélyben, Horvátországban, Lengyelországban, Szerbiában és Szlovákiában is felléptek már önálló koncerteken vagy fesztiválon.
A Nyári Dicsőítő Iskola 2001-ben indult Debrecenben egy kis nyári zenei táborként. Lakatos Péter hívta életre ezt az azóta már felekezetközi rangra emelkedő képzését a magyar dicsőítőknek.
lakatos-peter140.jpgA kezdeti 120 -140 főről mára 700 – 800 fős talán egész Európában egyedülálló dicsőítő tábor nőtt ki több mint 100 különböző gyülekezet részvételével. A tanárok a magyar dicsőítő élet vezető szolgálói meghatározó többségükben civil életükben is professzionális zenészek, zenetanárok. Különleges összhang alakult ki az évek során a különböző gyülekezeti háttérből érkező tanárok és diákok között, melynek egyértelmű oka Isten közös dicsőítése és imádata. Minden évben 20 – 22 új dalt tanítanak meg részben nemzetközileg is ismert énekek fordításait, részben mai magyar dalszerzők új énekeit.
Az erdélyi származású gitáros-énekes a magyar nyelvterület egyik legismertebb keresztény előadója, eddig öt önálló CD-je jelent meg. Missziós koncertjein a Székelyföldtől a Délvidékig és Magyarország városaiig százak és ezrek keresnek (és találnak) lelki felüdülést. Laci vándor-trubadúr, aki Megváltója iránti szeretetét énekli világgá egyszerűen és szabadon, keveset törődve "evilág" tetszésével és trendjeivel.


Ez az a nap! 2013





































Friss hozzászólások
2 hét 6 nap
2 hét 6 nap
5 hét 16 óra
5 hét 2 nap
8 hét 21 óra
8 hét 22 óra
9 hét 3 nap
9 hét 4 nap
11 hét 3 nap
11 hét 3 nap