Fotó albumaink
Címkék
Planetshakers (AUS)
A fiatalok szíve egy ritmusra egyszerre dobbant, elméjükbe pedig belevésték: semmi sem lehetetlen!
2011. május 13-án immáron harmadik alkalommal lépett színpadra Budapesten a Planetshakers. Az ausztrál dicsőítő csapat világkörüli turnéja keretében érkezett hazánkba, mely előtt már 2 hete Európa nagyvárosaiban szolgált. Az Ez az a nap! szervezésének köszönhetően újra együtt dicsőíthettünk velük a májusi estén a Petőfi Csarnokban.
Megérkezésemkor a vártaknak megfelelően hatalmas tömeg és rengeteg ismerős arc fogadott. Sokan kíváncsiak voltak rájuk; volt aki azért, mert már látta őket játszani és tudja mekkora élmény; van aki pedig azért, mert eddig csak felvételeken keresztül ismerkedett velük. Beállva a kint várakozók közé hamar sorra kerültünk, majd karszalagot felcsatolva máris a helyszín központjából élvezhettük a történéseket.
A Petőfiről elnevezett csarnok tele hittel, reménnyel és emberekkel! Mit kíván a magyar nemzet?
Legyen béke, szabadság, egyetértés! - hangzott el a kiáltvány egy emlékezetes forradalmi tavaszon.
Május 13, péntek este, Budapest, egy igazi forradalmárról elnevezett csarnokban: mintegy 2000 lelkes fiatal, aki meg akarja változtatni a világot: Nothing is impossible!
A Planetshakers turné címadó dala, azt hiszem sokunkat nem hagy nyugodni! Dallamvilága, mondandója, meggyőző szavai vissza-vissza csengnek. Hittel minden lehetséges, a vakok látnak a sánták járnak az ellenség erői meginognak.
Falak leomlásainak voltunk tanúi, életek változtak meg, emberek megerősödtek hitükben.
A Planetshakers koncert előtti estén május 12-én, csütörtökön - szemináriumra várjuk mindazokat, akik fiatalok között szolgálnak, és többet szeretnének megtudni arról, hogy miként lehet a mai, modern városi életben vonzóan bemutatni az Evangéliumot.
Rudy Nikkerud, a melbourne-i Planetshakers gyülekezet helyettes ifjúsági pásztora és Henry Seeley (kreatív producer, énekes/dalíró, PS zenei csapat vezetője) mondja el látásukat arról, hogyan érik el a fiatalokat az evangéliummal. Rudy maga is dicsőítésvezető s beszélni fog dicsőítő szolgálatukról, gyülekezetükről és arról, hogyan bontakozott ki a munkájuk világszerte.
2011. május 13. 19 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Előzenekar: Dobner Illés és az 1NAP
Ha sajtósként szeretnél részt venni a koncerten írj egy E-mailt az info@ezazanap.hu címre.
Flash bannerek:
2011. május 13. 19 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Előzenekar: Dobner Illés és az 1NAP
Jegyek csoportkedvezménnyel még kaphatók a készlet erejéig, már 2240 Ft-tól!
Hogyan vásárolhatsz Planetshakers koncertjegyet?
![]() |
1. Online a Kérügma webáruházban |
![]() |
2. Telefonon, vagy személyesen |
![]() |
3. E-mailen |
![]() |
4. Sms-ben |
![]() |
5. Terjesztőinknél |
2011. május 13. 19 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Előzenekar: Dobner Illés és az 1NAP
Jegyvételi lehetőségekről részletes infó itt.
Óriási a várakozás, sőt a határon túlról is készülnek a fergetegesnek ígérkező dicsőítő estére. Most már biztos, hogy teltházas lesz a Planetshakers koncert!
Létrehoztunk egy Facebook fórumot, hogy ott mindazok találkozzanak, akik jönnek/jönnének a Planetshakers koncertre, és van szabad helyük az autójukban, vagy éppen nem tudják megoldani az utazást, és keresnek valakit, aki elvinné őket.
Ha tudtok segíteni, kérjük tegyétek meg, aki segítséget kér az utazásban ne habozzon!
A világ körüli turnéján lévő csapat a mai modern dicsőítés úttörői közé számít, és nagy örömmel jönnek vissza kis hazánkba! Tavaly júniusban a margitszigeti Ez az a nap!-on több mint ötezren voltak részesei a nem hétköznapi élménynek.
Az ausztrál testvérek nevükhöz méltók voltak akkor, és számíthatunk rá, hogy idén is fölráznak bennünket!
Koncertjegyed megvásárlásával támogatod a Japán katasztrófa áldozatait. Támogatásod a Baptista Szeretetszolgálaton keresztül jut el a bajbajutottakhoz.
2010. június 19-én fél 4-kor felhangzott a Baptista Fúvósok összegyűjtő kürtszava a Margitszigeti Atlétikai Centrum zöld gyepszőnyegén, hogy aztán László Viktor és Kunszabó Zoltán üdvözlő szavai után máris Pintér Béla álljon a színpadra, rögtön maga mellé invitálva az aprónépet. Innentől kezdve legalább száz fős gyemekkórussal énekelt együtt - a gyerekek és a büszke szülők legnagyobb örömére. A koncert végén a családok közül sokan a gyermekszínpad felé vették útjukat, ahol az örökifjú Levente Péterrel, a Sisa Show és a Palánta Gyermekmisszió produkciójával találkozhattak. De egész nap nagy sikerrel működött az élő csocsó, az ugrálóvár és az ügyességi mászópálya is. A rendezvény egész időtartama alatt Meghallgatlak-sátor várta a a beszélgetni vágyókat, lelki segítségre szorulókat. A Magyar Evangéliumi Aliansz támogatásával szervezett Misszió Expo standjain pedig bepillantást nyerhetünk a hazánkban működő keresztény missziós szervezetek munkájába.
Azt valahogy mindig érezni lehet, ha Isten ránk mosolyog. Így volt ez július 19-én egész nap, jubileumi Ez az a nap rendezvényünkön is. Mert hát előző éjszaka vihar volt, szakadt az eső… Másnap szélvihar tombolt az ország nagy részén. De azon a napon, azon a szombaton kisütött a nap Budapest felett, élvezhettük a forróság nélküli jó időt. A szervezők másik nagy öröme az volt, hogy már két órától kezdve csak jöttek, jöttek a testvérek. Úgy is mondhatnánk: jöttek, ahogy a régi szép időkben mindig. Jöttek minden egyházból és közösségből imádkozni, találkozni, örvendezni és közbenjárni szeretett hazánkért és nemzetünkért. Már a gyülekezés alatt érezhető volt, milyen hatalmas vágy él a magyar keresztényekben az egység megélésére és kinyilvánítására. Ez adta találkozónk erejét most is, csakúgy, mint az elmúlt évtizedben.
A beszámoló további része itt >
Jegyek a helyszínen is kaphatók!
A 14 éven aluliaknak a belépés ingyenes!
2010. június 19-én 15.30-tól 22.00-ig Budapesten a Margitszigeti Atlétikai Centrum ad otthont a nagy eseménynek.
A tíz évvel ezelőtt indult rendezvénysorozat a felvonulásoktól a stadionokban tartott dicsőítéseken keresztül új lendületet és színt hozott a magyar egyházi életbe.
A felekezetközi események ez elmúlt évtizedben több mint 100.000 főt mozgattak meg az egész Kárpát-medencét érintve.
Az idei ünnepélyes dicsőítő és családi nappal, a jubileumhoz méltó programmal szeretnénk szolgálni felétek.
Az Atlétikai Centrum területén fedett helységekkel várjuk a rendezvény résztvevőit.
A gyermekprogramok tágas gyermeksátorban lesznek megtartva!
Szombaton az időjárás előrejelzések jó időt jeleznek.
Mindkét oldalon a rakpart nyitva van, itt érdemes parkolni. Az Atlétikai Centrum gyalogosan mindkét híd felöl megközelíthető!
Jegyek itt >> | Plakát, szórólap itt >> | Szeminárium itt >> | Pesti Est különszám >>


Matt Redman és Martin Smith Budapesten













































Friss hozzászólások
6 hét 5 nap
6 hét 6 nap
9 hét 8 óra
9 hét 2 nap
12 hét 12 óra
12 hét 14 óra
13 hét 2 nap
13 hét 4 nap
15 hét 2 nap
15 hét 2 nap