Fotó albumaink
Címkék
Programok 2011
Ez az a nap! ─ Aréna hangulatban
A Budapest Sportaréna végre betöltötte hivatását: Október másodika, vasárnap estéjén teltházzal köszöntötték a Budapest Sportarénában… na, nem Lady Gagát vagy Britney Spears-t… hanem Jézus Krisztust, az emberiség Megváltóját! A friss, lelkes, örömteli hangulatban csak úgy repült az idő: az öt órás program percek alatt repült el, az emberek mosolyogva és élénken beszélgetve hagyták el az Arénát. Igazán kaptak valamit, vagy inkább VALAKIT!
Pedig a szervezés, a professzionális színpad, a fény- és hangrendszer, és az egész este lebonyolítása igazán megfeszített és pontos munkát igényelt. Négy zenekar, imádkozók és prédikátorok, több mint ötven ember állt színpadra ─ a háttérben dolgozók száma ennek tízszerese volt. Hála mindenkinek, és főleg Istennek, hogy ezt a csodát együtt élhettük meg!
A Misszió Expo célja, hozzájárulni Isten Országának épüléséhez, a különféle missziós területeken folyó munkák bemutatása, a szükségek, feladatok feltárása, a missziós lehetőségek megismertetése, a csatlakozási, támogatási lehetőségek felajánlása által.
Buzdítani, bátorítani, példát mutatni a hitben, reményben és a szeretetben való növekedésre és a cselekvésre.
Az Expo az Aréna egyik különtermében lesz látható, ahol lehetőség nyílik keresztény témájú könyvek, pólók, CD-k, stb. termékek megvásárlására is.
Az Expo 15.30-tól, a kapunyitástól kezdve látogatható.
2011. november 18. péntek, 19 óra
Debrecen, Főnix csarnok
A Debrecen-Nagytemplomi Református gyülekezet, a Budapest Gospel és az Azur Management összefogásával idén novemberben Magyarországon tart dicsőítő estet DARLENE ZSCHECH!
A Hillsong mozgalom emblematikus alakja, megannyi közismert dicsőítő ének szerzője korábban még nem járt hazánkban, ráadásul vele érkezik az ausztrál Hillsong anyagyülekezet csapata is, úgyhogy minden bizonnyal felejthetetlen estének nézünk elébe!
Az első Pünkösdi Európai missziós konferencia, a Pünkösdi Európai Misszió (PEM) szervezésében és a Pünkösdi Európai Közösség együttműködésével (PEF)
Konferencia Budapesten:
2011. Július 27-30
Evangélizációs hét Európában és azon túl:
2011. Július 31. – Augusztus 8.
Az IN2011 konferencia helyszíne a Szent István Egyetem területén Gödöllőn lesz, mely közel van Budapesthez.
2011. július 11. – 16.
Debreceni Campus, Lovarda
Debrecen, Kassai u. 26.
"Isten imádata és dicsőítése az egyik legcsodálatosabb lehetőség számunkra, hogy hódoljunk az Örökkévalónak és megtapasztaljuk az Ő közelségét. Minden évben újra és újra összegyülekezünk, hogy együtt tanuljunk, képezzük magunkat ebben, hogy egyre inkább az „Ő nagyságához méltó módon” szólhasson a dicséret gyülekezeteinkben. Idén is hívunk és várunk mindenkit, aki szereti az Urat dicsérni és szeretne növekedni ezen a területen. Nagy öröm, hogy idén először egy új területet kapcsolhatunk be a képzéseink sorába, a kreativitás, képzőművészet, festészet kiemelkedő képviselőjének Linwood Berry-nek vezetésével. Új tanárok, kurzusok mellett, az elmúlt év nagy sikert aratott dalversenyét is újra meghirdetjük. A képzésekről, tanárokról, programokról folyamatosan bővülő információkkal szolgálunk a honlapon."
Bővebb információ: www.dics-suli.hu
Neal Morse a progresszív rock világszerte ismert alakja a Spock’s Beard és Transatlantic együttesekkel lett világhírű zenész. A külső sikerek melletti belső üresség 2002-re juttatta el a megtérésig. Ezután elhagyta mindkét együttest, és 2003-ban megjelent a Testimony (Bizonyság) című dupla albuma, mely az Út keresését és az Úr megtalálását írja le.
Azóta különböző zenésztársakkal készít albumokat és ad koncerteket, mint Mike Portnoy (Dream Theater) vagy például Phil Keaggy a legendás gitáros.
Idén most májusban jelenik meg Testimony II című albuma és most adja ki önéletrajzi könyvét is.
A 2011-es turnéra, s így Budapestre is az eddigi legnagyobb együttesével érkezik Morse. Nyolcan lesznek a színpadon, brilliáns zenészek, ska létszámmal progresszív rockot hallhatunk több, mint két és félórán át!
A koncert ideje: 2011. június 8. 20.00 óra
A koncert helye: Budapest, Diesel Club (volt E-Klub, a Népligetben)
Színpad közeli ülőjegyek korlátozott számban még kaphatók.
Jegyek Forródrót: +36 20 454 9134 (9-20 óra között)
Ez az a nap! 2011 október 2.
Papp László Budapest Sportaréna
Jegyek csoportkedvezménnyel kaphatók a készlet erejéig, már 2240 Ft-tól!
Hogyan vásárolhatsz Ez az a nap! belépőjegyet?
Terjesztőinknél:
- Gravír Expressz Westend üzletében
- Budapest Sportaréna jegypénztár
(Szombat: ZÁRVA, vasárnap:14.30-tól 21-ig.) - Ticket Express országos hálózatában
- Ha kérdésed hívd a forródrótot
Az Ez az a nap! 2011 rendezvény ideje alatt játszóházba várjuk a 6-12 éves gyerekeket az Aréna egyik különtermébe, ahol együtt énekelhetnek Pintér Bélával és Csemetéivel, és vidám programmal várja őket a Sisa Sóóó!
A program a Napraforgók Játszóház közreműködésével valósul meg, melyet tapasztalt, fõleg pedagógusokból álló keresztény csapat működtet. A klasszikus játszóházi programok (lufihajtogatás, arcfestés, tánctanítás, kézműves foglalkozások) mellett evangéliumi bábműsorral is készülnek!
A koncert szervezőjének hivatalos közleménye:
"Tisztelt P.O.D. rajongók!!
Sajnálattal közöljük, hogy a június 8-ra meghirdetett P.O.D.
koncert elmarad.
Ma az együttes managementje jelezte felénk, hogy az Európai turnéval megbízott holland ügynökség nem teljesítette a közöttük lévő szerződésben rögzített feltételeket. Tudomásunk szerint csődöt jelentett be, és nem fizette ki P.O.D.-nak járó fellépési díjat.
Azonnali hatállyal felbontották velük a szerződést és őszre tervezik az európai turnét.
Mivel mi a holland irodával állunk üzleti kapcsolatban, megtesszük a szükséges jogi lépéseket ellenük.
A jegyeket a koncert dátumát követő 30 napon belül válthatóak vissza a vásárlás helyszínen.
Gomilko Bogdan
Livesound Kft."


Reménység Fesztivál
Balaton-NET
Ez az a nap! 2012
































Friss hozzászólások
32 hét 1 nap
32 hét 4 nap
32 hét 4 nap
35 hét 5 nap
40 hét 2 nap
40 hét 3 nap
1 év 25 hét
1 év 25 hét
1 év 27 hét
1 év 27 hét