Ünnepre hívtál 2004

Gável Testvérek és Csiszér László koncert a Sportarénában

Vendégek: Bolyki Brothers, Pintér Béla, MC Tono & Nóri
Helyszín: Budapest Sportaréna
Időpont: 2004. szeptember 18. 19 óra

Ünnepre hívtál! – cseng a fülünkben a csalogató mottó. 2004. szeptember 18-án 10.000 keresztény testvér együtt fog ünnepelni Jézus Krisztus hívó szavára. Hálával telt a szívünk, mert az életünk értelmet nyert az Ő kereszthalála és feltámadása által, és mert ő elorement, hogy helyet készítsen nekünk is Országában, ahová mindannyian vágyakozunk eljutni. Sokat adott-e Jézus mindezzel nekünk? Nem. Jézus mindent odaadott. Ezért mi ne késlekedjünk hálatelt szívvel az Ő kezébe tenni az életünket egész életünkre meghozott döntésünkkel: bízom benned, Jézus! A Gável Testvérek Zenekara és Csiszér László erről fognak énekelni vendégeikkel együtt (Bolyki Brothers, MC Tono & Nóri, Pintér Béla) azon a szeptemberi estén az Arénában.

arena2004.jpg

Az első keresztények katakombákban gyűltek össze, hogy egymással és a megtört kenyérben közéjük érkező Úrral találkozzanak. Amikor pedig arénákba hurcolták őket, hogy gúnyt űzzenek belőlük, és vérüket ontsák, nem ijedtek meg, hanem igaz hittel dicsérték Istent ezért. Szombat este szabad szívvel lehetünk mindannyian együtt, tanúságot téve a világnak Krisztus irántunk való szeretetérol az Ő titokzatos testének élő tagjaiként abban a világban, ahol elhatalmasodni látszik a gyűlölet és az önzés. Ha egy pillanatra elmerengünk, képzeletben már át is élhetjük, mekkora öröm lesz ennyi keresztény testvérrel együtt ünnepelni a megváltó Jézus Krisztust. A fiatalok és idősek gyülekeznek az Aréna bejáratánál, mégsem téveszthető össze ez a légkör egy megszokott könnyűzenei koncert előtti hangulattal. Az ismerősök boldogan fedezik fel egymást a tömegben. Néhányan karjukat lengetik, lábujjhegyre ágaskodva, hogy jelezzék, merre áll a csoportjuk. A biztonsági őrök a rendezőkkel nyugodtan látják el feladatukat: nincs rendbontás vagy tülekedés. Egyre többen érkezünk, elfoglaljuk a küzdőteret és a lelátókat. Gyönyörű látvány megtapasztalni, hogy nem vagyunk egyedüli keresztények, hogy él az Egyház. Néhány csoport tapsolva skandálja Jézus nevét, amibe olyan jó belekapcsolódni! Egyszerre csak csend lesz, sötétségbe borul a nézőtér, és az eddig mozdulatlan színpadon elkezdődik az ünneplés!

Gyere el, Rád is számítunk, mert nélküled kevesebb lesz ez a nap! Ünnepi díszbe öltöztesd fel a szívedet! Hívj másokat is, legyél „szócső”, ne gyere egyedül: hozd el barátaidat, unokáidat, nagyszüleidet, gyertek el családosan! Esetleg hívd el szomszédodat, aki még nem hallott Jézusról! Legyen ez a nap egy igazi nagy ünnep! Szeretettel várunk!

  • facebook_icon.jpg
  • iwiw_icon.jpg
  • twitter-icon.jpg
  • myspace-icon.jpg
  • youtube_icon.jpg
  • picasa-icon.jpg
  • rss-icon.jpg

Kövess minket a facebookon

facebook-170.jpg

Partnereink

Gravír expresszKérügma KiadóVájtfül LightJazzywww.dics-suli.huChristeens.humymusic.hukrosskult.huFamily magazinJeligeDuna-PartWestendHarmat kiadóPort.huZene.huest.huFunzineAzurmanagementÜzenetek - Bibliai válaszok a hétköznapokra! - Nemzetközi szolgálatok bemutatásamindennapi.hu a közéleti portálGood News könyvesboltLóerő magazinVésnök Kft.Európa rádióPartylight Kft.Magyar Katolikus RádióÚj EmberMagyar Evangéliumi Szövetség

Online CD shop

A Kérügma CD-i megvásárolhatók a kiadó új webáruházában:

Kérügma

Ez az a nap! rádió

Jelenleg 223 előadó 387 dala hallgatható

A lejátszáshoz szükséges a flash player